Elismerés: Marketing Diamond Awards 2020

Elismeréssel debütáltunk a Marketing Diamond Awards országos versenyen.

Y-Shift 2021. Feb 3.

Digitális marketing ügynökséget építeni csak úgy lehet, hogy újabb és újabb kihívásokon mérettetjük meg magunkat. Az elmúlt öt év fejlesztései után most értünk el oda, hogy megmutassuk magunkat a szélesebb szakmai közönségnek, összemérjük tudásunkat, terveinket hasonló csapatokkal. Számos projekten dolgoztunk tavaly és dolgozunk idén is, szerencsés módon stabil partnerkörrel, amit szeretnénk tovább bővíteni, megmutatni másoknak is, hogy miért érdemes velünk dolgozni, miben áll a szakmai műhelyünk erőssége.

nyilatkozta Dr. Szűcs Krisztián, kutatási üzletágvezetőnk

Az elmúlt év emlékezetes projektjei közül a Find Your Y mini-konferenciával indultunk a megmérettetésen. Azért döntöttünk így, mert ezen keresztül jól bemutatható, hogy miként gondolkozunk, dolgozunk együtt partnereinkkel, milyen folyamatokon, kompetenciákon keresztül érjük el közösen a kitűzött célokat. Számunkra a Find your Y azt jelenti, hogy feltárjuk a problémakat, amelyeket gondos előkészítéssel és tervezéssel meg is tudunk oldani. Egy olyan folyamat, ahol az ügyfél kezét fogva találjuk meg a miérteket.

Büszkék vagyunk arra, hogy ezt a gondolatot egyre több emberhez sikerül eljuttatnunk. A munkánk pedig meghozta gyümölcsét, hiszen bekerültünk Marketing Diamond Awards országos verseny nyertesei közé.

marketing-diamond-team

Köszönjük a bizalmat!

A jövőben is az eddigi lelkesedéssel építjük szakmai műhelyünket és partnerkapcsolatainkat.

find your y

Mi az a Find Your Y?

Ügynökségünk, a Y-shift a tavalyi évben új szolgáltatás bevezetését tűzte ki célul. Ennek lényege, hogy meglévő partnereinket folyamatos visszajelzésekkel, fejlesztési lehetőségekkel segítsük saját működésüket illetően. Miután ügynökségünk missziójaként a Find Focus vezérelvet választottuk, fontosnak gondoltuk, hogy ez az új szolgáltatásokban is megjelenjen. A koncepció célja így az volt, hogy partnereinket segítsük abban, hogy működésükben ők is megtalálják a fókuszt, vagyis azokat a célokat, melyeken az ügynökségünkkel együtt tudnak dolgozni.

A Find Focus elv mentén rendeztük meg 2020 februárjában a Find Your Y  mini-konferenciát is meglévő ügyfeleink számára, fókuszban az új szolgáltatással és az aktuális marketing trendekkel. A rendezvénnyel nem titkolt célunk volt a kapcsolatok további mélyítése, illetve a kompetenciáink (kutatás – marketing – fejlesztés) és az új szolgáltatás megismertetése a partnercégekkel.

Az esemény elsődleges célcsoportjaként azokat a helyi kis- és középvállalkozásokat jelöltük ki, melyekkel hosszabb-rövidebb ideje együtt dolgozunk. Így a rendezvény tematikáját is ennek megfelelően, az ő igényeik és problémáik mentén alakítottuk ki.

Marketing Diamond Awards 2020

Ajánlott bejegyzéseink